Eleinte nem volt kérdéses, hogy a makettpárbaj az új parlamentépület tervének bemutatása miatt lesz emlékezetes. Ezzel szemben a legizgalmasabb felismerés az volt, hogy a szakmai közönség is védtelen a primét PR-technikákkal szemben, és képtelen a racionális döntésre, ha cuki gyerek vagy a nagy színes virágok kerülnek a látóterébe.
A Műcsarnokban rendezett összecsapáson Kis Péternek (állatkerti épületek) és Zoboki Gábornak (Művészetek Palotája) a helyszínen kihirdetett feladatra kellett másfél óra alatt makettet építeni. Az eseményben volt kraft, amit jelzett a jelentős számú közönség, és hogy a két építész is a lelkesültség és a stressz különböző fokozatai közt töltötte az estét. De az is egyértelmű volt, hogy először rendeznek ilyet az országban. Maga a szervezés sem volt éppen germános, jó kivetítőkkel és több hasznos alapanyaggal jelentősen nőtt volna az élvezeti érték.
De az építészek sem tudták felvenni a játék ritmusát. A két sztár olyan akkurátusan kezdett a munkához, mintha a Magyar Közlönyből ismertették volna a feladatot: építsenek kisebb és praktikusabb Parlamentet. Hozzáállásuk jelezte, hogy komolyan veszik a feladatot, ugyanakkor nem éreznek rá a feladat lényegére. Pallérozott tervek helyett itt ugyanis gyors ötletek, impulzivitás és látványos kivitelezés kell. És különben is, jelenleg a Parlamentben másfél óra alatt simán írnak egy alkotmányt, és kitalálnak meg elfogadnak 14 kétharmados törvényt, úgyhogy ennyi idő legyen elég az épület megtervezésére is.
A makettpárbaj vége előtt húsz perccel még egyik oldalon sem volt világos, hogy milyen körülmények közt hoznak majd törvényeket az új Parlament képviselői. Ez megteremtette ugyan az agyas krimikből ismert hangulatot, amikor is az utolsó pillanatokig fokozódik a feszültség. Ezt azonban frappáns leleplezésnek kell követnie, nem pedig annak, hogy:
a: a detektív szomorúan elmeséli, hogy milyen vad autós üldözés végén kapta volna el a tettest, ha a rendező nem fejezi be a filmet ilyen gyorsan.
b:: az utolsó snittben elmond egy jó viccet
Zoboki Gábor makettje ugyanis csal egy színes terepasztal volt, krétával felrajzolt Dunával, jelzésszerűen megépített Lánchíddal és épületeket szimbolizáló kis dobozokkal. Az izgalmas elem a koncepcióban volt: az építész az urbanisztikai tervezésre helyezte a hangsúlyt. Kivette volna a körforgalamt, amit csak a háború után helyeztek a Clarck Ádám tér közepére. Mindkét oldalon felépítette volna a rsézben már hiányzó épületeket. Az Alagútból kitiltotta volna a forgalmat, hogy így a földalatti, amit a Vörösmarty térnél a felszínre hozna, villamosként áthaladhasson a Lánchídon, majd az Alagúton át a Királyhágó térig. A Lánchíd közlekedőburkolata fölött gyaloghidat képzelt el. A Parlament kidolgozására a városrendezés közepette ugyanakkor kevés idő jutott. Zoboki eredeti állapotába hozta volna a saroképület, egyik oldalára pedig egy nagy üvegbuborékot illesztene.
Kis Péter terve ezzel szemben egy geg volt: kitalálta, hogy a képviselők majd termálvízben üldögélve, lelazult állapotban írányítják majd az országot. Ami remek ötlet, ha megépíti, hogyan is nézne ki a fura ötlet. Kis Péter asztalán azonban színes origami virágok, madarak és újságból kivágott celebek tobzódtak, és ha nem tudom, hogy építészeti eseményen vagyok, azt gondoltam volna, múzeumi gyermekfoglalkozás végeredményét látom.
A vicces előadás érzelmi töltését fokozta, hogy a munkába bevont kifiú édes cérnahangon elmondta, miért épített kis fából és műanyag elefántokból körforgalmat. A csapat egyedül a kölyökmacska alkalmazását nem vetette be.
Amit én nem tudtam, az Kis Péternek az ujjában volt. Bár makettként egyik terv sem volt értékelhető, az egyértelműnek tűnt, hogy építészetileg Zoboki projektjében volt ötlet, kreativitás és bizonyos fajta humor is. Mindez azonban nem érdekelte a színes formák és gyerekbáj okán elalélt közönséget, akik az origamifürdő fölényes győzelmére szavaztak. Hogy Önöknek is tetsszen ez a poszt, végezetül kattintsanak ide.
